3.png
Ma 2018. január 18. csütörtök, Piroska névnapja van

Tápióság Varroda

 

 
 

 

 
 
 
 
 
 

 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy kezében tartja Tápióság hivatalos újságát.” bevezetővel kezdődik a friss lendülettel újra indult Sági ÚjSág.

Nem hiszek a véletlenekben, így hatalmas jelentőséget tulajdonítok magának a szónak ÚjSág, és az első megjelenés időpontjának, novembernek.

Kun-Halasi Katalin

2014. november 18.

Terv szerint szeretnénk az újságban a közérdekű információkon túl számos érdekességgel is szolgálni, így kezdtem például azzal, hogy megnéztem mit jelent a november szó. Nincsenek véletlenek, hiszen a szó a novem (kilencedik) szóból kapta a nevét, amely a görög „neosz-neá”-ból ered, s ez azt jelenti, hogy új, félig felnőtt, tapasztalatlan. Mi sem jellemezhetné ettől jobban a településünkön végzett munkánkat, a jelenleg végbemenő folyamatokat, legyen szó akár magáról az újságról.

Az első számban a megemlített érdekességek rovat azonban mégsem kapott helyet, aminek kizárólag fizikai akadályai voltak. Nem maradt hely. Ez is azt bizonyítja, igenis zajlik az élet a faluban, mindig van miről beszámolni. Szokás azt mondani egy ilyen kis faluban, hogy itt bizony mindenki ismer mindenkit. Dehogy. Biztos vagyok benne, hogy a faluban nem mindenki ismerte Kun Károlyt, de ha mégis, azt már még kevesebben tudhatták, hogy milyen igényességgel írta verseit. De talán még akad a faluban olyan, akinek ismeretlenül cseng Kun Andrea fogathajtó neve, aki idén a legfiatalabb indulója volt az egyesfogathajtó világbajnokságnak. Nem merész feltételezés talán az sem, hogy a nemrég településünkre költözött családoknak az újdonság erejével hat a „Török híd” vagy „Csehország” megnevezés. De sorolhatnám még, kimeríthetetlen a lista, figyelembe véve azt a tényt is, hogy mindig van egy felnövekvő generáció, mindig vannak családok, akik településünket választják otthonuknak. De nem csak nekik van igényük a régmúlt boncolgatására, hanem bizony az emlékeket felidézni vágyó törzsgyökeres helybélieknek.

Fontosnak tartjuk, hogy ezen csatornán keresztül ne csak beszámolókat tartsunk, hanem a jövőbeli terveket is megosszuk a lakossággal, biztosítva ezzel annak lehetőségét, hogy bárki megoszthassa velünk véleményét, amit ily módon még jó eséllyel figyelembe is tudunk venni a döntéshozatal során.

Az újsággal - a hírek, események tudósításán túl – célunk a jótékonykodás. Ahogy azt tapasztalhatták, az újság bár ingyenes, de a becsületkasszában összegyűjtött összeget, szeretnénk jótékony és közösségi célokra fordítani.

Szeretnénk, ha az újság minden lakos számára lehetőséget adna oly módon is, hogy amennyiben arra érdemes témát talál, arról saját szája íze szerint, írhasson itt az újságban. Ezért ezúton is mindenkit arra bíztatok, hogy vegye a bátorságot és a fáradtságot, és vesse papírra gondolatait, legyen az akár egy egyperces novella, egy tudósítás, vagy egy beszámoló, bármi, ami érdekes lehet. Az írásokat személyesen a könyvtárban is le lehet adni, de az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. vagy a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. címre is el lehet küldeni. De azt is jó néven vesszük, ha csak egy téma kerül felvetésre, amiről szívesen olvasnának.

A bizalmat megelőlegezve, szeretném megköszönni az aktivitást, mind az újság olvasása kapcsán, mind pedig újabb témák felvetése terén.

Polgármesteri köszöntő

Elolvasom...

 

 

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

phtsag@monornet.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:1054127


Jelenleg online

Guests : 58 guests online