Ma 2024. április 16. kedd, Csongor, Joakim névnapja van

Tápióság Varroda

 

 

 

 

 

 Április 26-án Tápióságon partfalépítést végeztünk. A tavalyi évben már elkezdődött az „otthonteremtés a szárnyas hontalanoknak”, amelyben több mint 20 pár gyurgyalag és ugyanennyi partifecske találta meg a számára megfelelő költőterületet, a társasház egy mocsaras réten elhelyezkedő agyagos löszfal. A madarak számára állandó élelemforrást biztosítanak a környéken lévő növényeket beporzó méhek, valamint a közelben legelésző jószágok által odavonzott rovarok.

A rejtett terület zavartalan környezetet biztosít a költő madarak számára, ugyanakkor osztozniuk kell a lakóhelyen elszórtan előforduló természetes ellenségeikkel a rókákkal és aranysakálokkal.

 Az élőhelykezelést még időben,- a májusban visszatérő madarak érkezése előtt-, el tudtuk végezni. A helyszínre érkezve számos madár hallatta hangját pl: barátposzáta, citromsármány, csilpcsalpfüzike, kakukk és „az év madara” a búbosbanka. A munkagép megérkezését várva egy barna rétihéja tojó zsákmánykeresésében gyönyörködhettünk.

 A 15 főből álló lelkes csapat a madarakról tartott rövid ismertető és a feladatok felosztása után nekiállt a nehéz munkának. A résztvevők egy része kézi munkával kezdte meg az 1-1,5 méter magas falszakasz kialakítását, lefaragását. A többiek a galagonyával és akáccal tarkított löszfal részen megkezdték a cserjék kiirtását, hogy ezzel szabad berepülést biztosítsanak a madaraknak, és elsősorban azért, hogy a gép odaférhessen. Ezalatt a markoló a már régebben elkészített, omladozó partfal kialakítását végezte.

 Az időközben érkező segítőkész önkéntesek az élőhely közelében felszámolták az illegálisan odahordott szemétkupacokat.
A fáradozás eredményeként mintegy 70 méter hosszú és átlagosan 5 méter magas 3 szakaszból álló partfalrendszer készült el.

 A kemény munka végén mindeninek jól esett egy tányér meleg étel, amelyet a helyszínen készítettek el.
(csapat tagjai: Márton Réka, Márton Tivadar, Németh Norbert, Maka Zsolt, Dudás Milán, Tóth György, Tóth Györgyné, Tóth Zsuzsanna, Kun Bence, Kun Attila, Szécsi Tamás, Tóth Gábor, Székely Lóránd, Györe László, Sári Réka, Sári Istvánné, Sári István, Sári Gergő)

Sári Gergő

Polgármesteri köszöntő

Elolvasom...

 

 

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

hivatal@tapiosag.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:2052892


Jelenleg online

Guests : 2 guests online