Ma 2017. szeptember 21. csütörtök, Máté, Mirella névnapja van
 
 
 
 
 
 

 

Tisztelt Lakosság!

- Flottán belül mindenkivel díjmentesen beszélhetsz;
- Kedvezményes új készülékvásárlási lehetőség;
- Akár több családtagodat is bevonhatod, akikkel a flotta tagjaiként szintén díjmentesen beszélhetsz. (Nem csak tápiósági lakost.)
- Tartsd meg a régi számod! A 20-as/30-as előhívóval együtt minden flottatag egyszerűen megtarthatja régi számát.

A Vodafone Magyarország Zrt. Település flotta bevezetésének a lehetőségét ajánlotta fel a Polgármesteri Hivatal számára. Ezen szerződés keretein belül bárkinek (nem csak tápiósági lakcímmel rendelkezőknek) lehetősége lesz belépni a flottába, és annak kedvezményeit igénybe venni.
A szerződésben foglalt kedvezményeknek azonban lényeges feltétele, hogy a flotta tagjainak a száma, 1 év alatt elérje az 50 főt.
Ezen feltétel teljesítéséhez igényfelmérést kezdeményezünk a lakosság körében.

Kérjük tehát, hogy aki az alábbi feltételek mellett, szándékozik a közeljövőben (legkésőb 2017. decemberéig) csatlakozni a flottához, az az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. email címen, vagy facebook üzenetben szíveskedjen azt jelezni. Az üzenet nem egyenértékű a szerződéskötéssel, azt a későbbiek során, (amennyiben a Vodafone Magyarország Zrt, illetve a Tápióság Polgármesteri Hivatal között létrejött az együttműködési megállapodás) mindenkinek saját magának kell majd intéznie, melynek részleteiről a későbbiekben fogunk tájékoztatást adni.

A flotta díjszabásai*:

Havi díj összesen: 4.357 Ft
- 1 GB adatforgalom szolgáltatások havidíja;
- a Vodafone EU Roaming, Wireless Office szolgáltatás;
- E-Pack kedvezmény.
- Lebeszélhetőség Vodafone hálózaton belül kedvezményes percdíjon     1.587,- Ft
- Lebeszélhetőség normál díjas belföldi hívásokból kedv. percdíjon 1.270,- Ft

Percdíjak - (belföldi, normál díjas)

                                               Alap percdíj        Kedvezményes percdíj
- Vodafone hálózaton belül:        25,40 Ft             16,51 Ft
- Hívások vezetékes irányba:      25,40 Ft            25,40 Ft
- Hívások más mobilhálózatba: 25,40 Ft           16,51 Ft
- Belföldi SMS küldés/db:            25,40 Ft           19,05 Ft
- Profi hangposta hívása:                           19,30 Ft
A havidíjon felül egyéb szolgáltatások igényelhetőek.
Automatikus PluszAdat 150 MB                 500 Ft
SMS opciók, Egy választott belföldi vezetékes körzet hívása, stb.
Az árak bruttó árak.

*A díjszabás és a megállapodás további részletei megtekinthető a polgármesteri hivatalban.


A flottába történő 1 éven belüli belépési szándékukat, kérjük írásban jelezzék az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. email címre, vagy facebook üzenetben
legkésőbb 2016. december 14-ig.

Polgármesteri köszöntő

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

phtsag@monornet.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:848568


Jelenleg online

Guests : 35 guests online