Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar, Odett névnapja van

Tápióság Varroda

 

 

 

 

 

Kedves Támogató!

Településünkön hosszú távú parkosítási program vette kezdetét!

A program során községünk közterületeit szeretnénk fákkal, cserjékkel, virágokkal gazdagítani, szépíteni. A program anyagi forrásait részben az önkormányzat önerejéből, részben a Lakosok támogatásaiból szeretnénk biztosítani.
2015.10.21.

Ennek második lépése 2015. októberében megvalósítandó parkosítási program, amely elsősorban a faluközpontot érintené.
Aki úgy érzi, hogy szeretné a kezdeményezést támogatni, a Polgármesteri Hivatalban megteheti.
Vásárolni szeretnénk parkrózsát, vörös levelű borbolyát, mirtuszloncot, madárbirset, rózsaloncot, gömb hamisciprust, orbáncfüvet, gömb kőrist, fagyalbokrokat!
Fentieken túl otthon fellelhető évelő virágzó növényfelajánlásokat is elfogadunk!
Sajnos a tavalyi telepítést a levendulák megsínylették, így kérjük minden akkor levendulavásárlót, hogy az akkori támogatásért cserébe 2 db rózsatövet érezzenek magukénak.
Lelkes együttműködésüket továbbra is köszönjük!
Tápióság Község Önkormányzata

Polgármesteri köszöntő

Elolvasom...

 

 

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

hivatal@tapiosag.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:2056206


Jelenleg online

Guests : 13 guests online