Ma 2017. május 24. szerda, Eszter, Eliza, Vanessza névnapja van
 
 
 
 
 
 

 

Hosszas várakozást követően május 8-án átadásra kerül az egészségház mögötti területen kialakított 1100 nm-es térkövezett parkoló.
A közfoglalkoztatotti munkprogram keretei között megvalósított, 20 autó befogadására alkalmas terület kialakításának alapvető célja az volt, hogy a polgármesteri hivatal és az egészségház épületei között rendszerint kialakult forgalmi dugót, és az ezzel járó balesetveszélyt megszüntessük.
A parkoló átadásával egy időben, azaz 2017. május 08-ától, a főút ezen szakaszán megállni és várakozni is TILOS!

Kérjük a megváltozott forgalmi rend szabályait vegyék figyelembe, és azokat betartva használják a parkolót is. Az útjelző tábláknak megfelelően, a parkolóba az egészségház és a hentes üzlet közötti részen lehet behajtani, az egészségház másik oldalán pedig kihajtani. A forgalom egyirányú.

Reményeink szerint ezen közfoglalkoztatás során, ismét valamennyi lakos számára hasznos, és elengedhetetlen projektet sikerült megvalósítani.

A következő cél ezen útszakasz kapcsán, a két központi épület közötti zebra kialakítása lesz.

 

 

Polgármesteri köszöntő

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei u. 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

phtsag@monornet.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:668286


Jelenleg online

Guests : 396 guests online