Augusztus 22-i falunap és István, a király rockopera  Fotók és élménybeszámolók minden mennyiségben. 2015. augusztus 31.

Képek:

Teréki Krisztián fotói,

Fátrai László fotói - István, a király  - Falunapi képek, 

Kun-Halasi Katalin fotói

(írta: Kun-Halasi Katalin)

A szokásokhoz híven ezúttal is szerettem volna megragadni az alkalmat, hogy publikáljak egyrészt fotókkal, másrészt egy rövidebb írással az augusztus 22-ei rendezvényről. Már a címnél elakadtam. Hezitáltam a Falunap Tápióságon, és az István, a király – Tápióságon között. Szívem szerint azonnal a lecsóba csapnék, és ontanám a mondatokat az „IstvánSág” –ról, de méltatlan lenne szó nélkül hagyni az azt megelőző egész napos, népszerű rendezvényt. Lesti Viktornak köszönhetően a napot igencsak mozgalmassá és látványossá tették a feltuningolt négykerekűek, akik ezúttal már nem kímélték kis falunk útjait, és ahol erre alkalmas aszfaltcsíkot találtak, bemutatkoztak. Azonban nem csak a néhány kereszteződésben hagyott minta, fog bennünket emlékeztetni erre a napra.

Szerencsés helyzetbe kerültem a publikálás kapcsán, hiszen ahogy azt az internetezők nagy része tapasztalhatta, 22-e óta elárasztja a világhálót a legkülönbözőbb címekkel ellátott cikkek településünkről. Elhatároztam tehát, hogy mivel én úgy sem tudnék elfogultság nélkül beszámolni a történtekről, átadom a szót a szakavatott, és akár vadidegen szemlélődőknek, de hogy teljes legyen a kép Tóthné Ónody Nóra, az István, a király rendezőjét, valamint Halasi Anita településünk polgármesterét is megszólítottam.

A magam nevében egyetlen egy mondattal szimbolizálnám az idei falunapi rendezvényt, de különösen az István, a király előadást. A lakosok büszkék arra, hogy SÁGIAK!  

És hogy miért?

Tápióság... király

           (Fátrai László írása)

            „Falunap… hmmm… nem olyan könnyű egy ilyen eseményről beszámolni. Egyik olyan, mint a másik. Kell lufi, ugráló-vár, dodzsem a gyereknek, meg vattacukor, nyalóka, céllövölde, lángos, hot-dog, sör dögivel. Mi kellhet más, él az ember, évente legalább egyszer szétrúgjuk a karám oldalát. Gondoltam eddig.

De kezdjük az elején. Voltak a fentebb említett kellékek, eddig rendben. Voltak híres, és még híresebb danászok.  Sub Bass Monster hozta a kötelezőt, sőt egy kicsit többet is. Megmutatta, hogy ember tudott maradni. Lelkesen csoport fotóz, az arra vágyókkal, lemegy pacsizni a közönség közé,  szórja a humorbonbont, irónia terén magát sem kíméli. Kicsit fáradt a tekintete, valószínű nem ez az első hakni ezen a hétvégén. A vaker, amit veret, még mindig hitelesen szól, csak a tekintetében ne lenne az a szomorúság. Ő tudja, mi az oka. A közönség vevő, megmozdulnak, és megy a „négy ütem”. Közben a szét optikai-tuningolt utcai autók hangorkánnal kedveskednek a közönségnek, és iszonyatos füsttel. De… van, akit ez szédít, nem szabad alábecsülni ezt a szenvedélyt. Zacher dokiért azért nem kiálltunk. Aztán futunk pár kört a driftelés szerelmesei kedvéért, amíg a motor, meg a gumik bírják. Jó muri ez, és látványos, kicsit lehetne több, de ilyesmiből az ember gyerekének soha nem elég. Janicsák Vecától kicsit cidriztek a rendezők. No, nem, mint jelenségtől, attól, hogy tudja-e vállalni a fellépést. De a várt baba zeneszerető lehet, mert nyugodtan hallgatta végig anyukája pocakjában a produkciót. A színvonal pont, ahol a vonal meg van húzva… jó magasan.

És akkor térjünk rá egy svéd csavarral az est fénypontjára. De, mindent a maga helyén…

Tápióságról sokan azt sem tudják, eszik-e, vagy isszák. Jobb esetben a Tápió és vidéke jut eszébe, de, hogy ilyen névvel település létezik, kevesek ismerői. Kis falu. Csendes, rendes. Megbúvik a többi között, kicsit döcögősen, kicsit ráncosan, éldegél, hogy senkinek fel ne tűnjön. Gondoltam eddig.

Most történt valami. Adva van egy fiatal, friss szellemű, újító szándékú polgármesternő, és egy csomó tenni akaró, lelkes lakos. Kell egy kérés, kellenek segítő kezek, és a szekér a domboldalon, ha egyszer megindul, nincs már erő, ami meg tudná állítani.

Rendezzünk István a királyt – szólt a kérés. Jól van – volt a válasz. És jött egy zenekar, hogy majd ők élőben tolják a Szörényi-Bródy rock and rollt. És a lelkesedés elragadott majd száz embert… egészen fel, a világot jelentő pallókig. Egy alig 3000 fős falu közel egy tizede nekilátott megforgatni a világot, rakodtak, rendeztek, szervezkedtek, adták, amit tudtak. A produkcióban részt vett a település apraja nagyja… szó szerint. A festményei után vágyakozó tanárnő, mint Sarolt, és az épp csak tizenéves kislány, mint Koppány lánya, a rocker Koppány, és a roma származású István. És az énekkar, fiatalok, vének vegyesen. És nyomták, mint akiknek az élete múlik rajta. Elragadó, és megragadó volt az a tűz, ahogy nekiestek, ennek az amúgy nem könnyű darabnak. Komoly hangok, és színészi teljesítmények kellenek ide (annak idején nagyon magasra lett tolva az elvárás), és mindezt három hónap alatt, de összehozta ez a kis közösség. Ahol kevés volt már a hangterjedelem, használták a falzettet (ha kell, hát kell), vagy ellensúlyozta a beleélés, a színészi teljesítmény. A zenekar hibátlanul játszott, a belépések pontosak voltak, a feszültségek, a kontrasztok jól értelmezhetőek. Nincs senki, akit ki kellene emelni. Ez az előadás így egyben, mindenkivel együtt volt teljes. Tiszteletet érdemel minden, a munkában részt vállaló, feladatának súlyától függetlenül, a kórus leghátsó emberétől a főszereplőkig, a táncosoktól a lovasokig. És a helyszín sem akármilyen. Lehetnénk akár a Királydombon is, de nem ott vagyunk, csak az iskola évszázados gesztenyéi alatt. De ilyen helyszín sem lelhető minden bokor alján. A teljességhez minderre szükség volt. Sommás a kijelentés, de példát kell venni mindenkinek erről a teljesítményről, és megfövegelni az összefogás eme nagyszerűségét. A Tápióságiaknak azt üzenem, hogy emeljenek a lécen, mert még bírják, van ott még kraft, a többieknek meg itt a követendő példa, hát kövessék.

Kalap le, főhajtás.”

Keresztes Pált („ismerős ismerősének a valakije”) is sikerült kiábrándítanunk, hogy itt bizony nem lesz szemtanúja „valami nagy balesetnek élőben”, hanem ellenkezőleg. Ő így vélekedett:

„István hódított!

Egy telefon beszélgetéssel kezdődött, miután "kicsit furcsa hangulatban" álltam fel a TV elől az István, a király rockopera újabb bemutatása után. Egy szintén zenész, színházi ember barátommal próbáltunk nagyon magvas gondolatokkal bombázni egymást a látottak hallottak után. Nem sikerült semmi érdemlegeset találnunk a "NAGYOK" előadásában, így eldöntöttük: erről nincs mit írni... Azzal zártuk beszélgetésünket, hogy van egy ismerőse, akinek az ismerősének a valakije említette, hogy egy vidéki alkalmi csapat Tápióságon augusztus 22-én élőben fogja előadni a rockoperát. Azonnal a Forma 1 effektus jutott eszembe... Lássunk valami nagy balesetet élőben…

Negyven perc autózás után értünk a kicsiny Pest megyei faluba. Már a "bejáratnál" szembesültünk a ténnyel, hogy itt vidéken is "éhesek" a kultúrára. (Nem gondoltuk, hogy a falunappal egybekötött előadás megmozgatja a helyieket és a környékbeli települések lakosait. Már itt is tévedtünk.) Maga a helyszín csodálatos. Isten is ( pontosabban Szirmay gróf) rendezvény helyszínnek teremtette. Volt már itt idén motoros fesztivál, tuning találkozó, rétes fesztivál, lovas nap... Vagyis zajlik az élet ebben az alig 2000 fős falucskában. 

A nézőtér este kilencre teljesen megtelt. Ránézésre 2000 (!) fölötti volt a létszám. Ez már kicsit szíven ütött, és kezdtem reménykedni, hogy talán itt tudnak már valamit az emberek. Aztán megláttuk a színpadot. Nagy volt... Olyan Istvánhoz méltó. Mire jó helyet találtunk, a zenekar már a helyén állt és felcsendült a jól ismert "Nyitány", ahogy ezt kell is. Közben "szakmai" szemmel már vizsgáltam a zenekar felállását. Hagyományos rock zenekar, zongora kísérettel. A hangzás már a "Te kit választanál" dalnál sokat elárult. Lehet jó lesz ez! Aztán jött sorban a többi, jól ismert, agyon hallgatott "sláger". Kezdtem észrevenni magamon, hogy élvezem. Az olykor-olykor becsúszott hamiskás énekhangok sem tudták elvenni a kedvem az előadástól. Próbáltam megfejteni miért jó ez? A zenekar "egyben" volt. A zongora mögött, valószínű komolyzenei tanulmányokkal rendelkező tanárnő játéka hibátlan pontosságú volt, a helyi rock zenekar végig koncentrálva az énekeseket figyelve, hozzájuk igazodva játszott. (Azért szerencsére nem vetkőzték le "rocker" mivoltukat és a "Szállj fel szabad madár" vagy az "Áldozatunk fogatjátok" egy kis "handbangel" megtűzdelve érkezett. Az énekeseken látszott a felkészülés. De ami még ennél is fontosabb, az a tűz, ami bennük volt! Kivétel nélkül elhittem, amiről énekelnek! És az előadás felétől, már nem is tudtam azon gondolkodni, hogy mit kell majd írnom! Csak élveztem. Ugyanúgy, ahogy a színpadon állók és a körülöttem álló tömeg is! 

Ezért is döntöttem úgy, hogy semmi szakmaizgatást nem nézek, csak átadom magam az élménynek, amit még valamikor évekkel ezelőtt éreztem, és azt hittem, hogy soha többé nem élhetem ezt át. Itt ezen az estén nem a profizmustól ájultak el az emberek. Nem a méregdrága show elemekkel megtűzdelt színpadképtől. Egyszerűen, őszinte volt, hiteles, hibátlan, merész, lelkes, színvonalas, alázatos, szeretettel teljes, tüzes... 

Nem történt baleset... Akiknek megadatott, hogy láthatták, egy életre szóló élménnyel távozhattak. És reménnyel! Én is reménykedem, hogy ez nem egyszeri alkalom volt. A kérdés csak annyi: vajon ez megismételhető?”

Buzás Csillának is, ahogy azt Ő maga írja különleges élményben volt része.

„Különleges és nagyon pozitív élményben, ami visszaadta a hitemet valamiben, amit nagyon rég elvesztettem. A facebook-ról tudtam, hogy kisfalum, Tápióság lakói István a királyt csináltak, ezért elmentem megnézni. Mint rendezvényszervező és mint színész is érdekesnek találtam, hogy egy ilyen kis település, mint Tápióság ilyen nagy fába vágja fejszéjét….”

„… amit láttam, az olyan pozitív eneregiákat szabadított fel bennem, amit színház már rég nem tudott. Adott egy színdarab, egy rockopera, ami a műfajának egyik legnehezebb darabja. Adott egy falu, ahol én lassan 18 éve élek, de mégsem vettem részt az életében, hiszen minden Budapesthez kötött. Ennek a kettőnek a találkozása hozott lázba.”

„… Regősünk hozta a szerepét, el kell dönteni, kit választunk (nekem sosem sikerült még választani, ha dallamra megyek, Koppány, ha szerepre akkor mindegy, ha józan észre István, bonyolult). Szóval nem tudtam választani, de azt hallottam már itt, hogy ez nem lesz rossz. Az én mumusaim, a duett részek is nagyon szépen szóltak István (Toldi Nándor hangja nekem egy igazi örömünnep volt) és Gizella között. Utánuk következett Réka egy tündéri szerep egy tündérien játszó lány prezentálásában, a rá csatlakozó Laborcunk, akárcsak Koppány nekem azzal az erővel tűnt ki, amit beleadott a szerepébe. Ha néha nem volt megfelelő a hang (hiszen itt komoly, technikás dalokról beszélünk, amikbe professzionális művészek bicskája is beletörik néha), azt feledtette a hit és a szenvedély, ahogy játszottak. Így lett az, hogy újra és újra beleszerettem a "Szállj fel szabad madárba", vagy Koppány és Réka duettjébe. A Hold fénye teljességet nem hozott, hiába kérte táltosunk, mert sajnos borult maradt az idő, de ez senkit nem érdekelt, nem ért rá az ember ezzel foglalkozni. Mindenkit név szerint és minden számot cím szerint nem is szeretnék felsorolni, a lényeg, hogy a szereplők pont úgy dolgoztak a színpadon, ahogy egy professzionális színésztől elvárnám. Úgy játszottak, mintha az életükért játszanának. Hisz a színház nem más, mint játék, de halálosan komoly játék.

Külön kiemelném, hogy élőzene volt, ami mindig egy külön élmény, ők is nagyon élvezetesen játszottak, figyeltek, harmóniában voltak a szereplőkkel. Ez is egy olyan Achilles-sarka egy darabnak, ami a legprofibbaknak is gondot okoz néha….”

„Ezért érdemes színházba menni, köszönöm. Mert ez színház volt.”

És végül, de nem utolsó sorban tekintsünk a kulisszák mögé. Tóthné Ónody Nóra, akinek nevét már az előadás előtt is büszkén véstem közvetlenül Tápióság neve alá a programfüzet szerkesztésekor, néhány nappal az előadás, pontosabban, ahogy Ők „Istvánosok” fogalmaznak meg, egy beteljesült álom után, így emlékezik vissza az elmúlt közel fél évre.

„Nem sok embernek adatik meg az életében, hogy valóra váltsa álmait. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy megvalósult álmot, egy csodát mondhatok a magaménak.

60 majd közel 100 ember áldozatos és szeretetteljes munkája teljesedett ki a szombati estén. Már évekkel ezelőtt beszélgettük Toldi Nándival, hogy jó lenne egy pár számot előadni, elénekelni a Falunapi augusztus 20-i rendezvényen. Nándi mindig szívesen segített bármikor kértem iskolai ünnepség, templomi hangverseny kapcsán.

Ennél a pontnál azonban elakadtunk, hiszen zenészként jól tudta, hogy egy zenekar, éneklésben jártas, szakértő emberek nélkül ez nem valósítható meg. Ebben maradtunk….,

Majd idén március 15-én Toldi Miki és Sári István képviselők kézen fogtak, és elvittek egy próbateremnek berendezett szobába, ahol a helyi rock banda a ’tilldie project próbált. A zenekar tagjai nem voltak ismeretlenek számomra, Gyurit, Bazsit és Mikit már régóta ismertem, a dobos Bense Jocót és a gitáros Kerek Petit csak látásból. Készültek egy zenekari számból! Koppány vezér dalát a „Szállj fel szabad madár” címűt adták elő. Kérdezték tetszik-e, mert ha igen, akkor egy pár szám erejéig kibővíthetjük a repertoárt. Gondoltam nincs veszíteni valónk, vágjunk bele. 8 számot választottunk ki, és kérték, kezdjem el a szervező munkát, először is a szereplők kiválasztását. Mondanom sem kell azt a döbbenetet a jelöltek arcán, amikor elmondtam az ötletet és vázoltam az előzményeket. Kétkedve fogadták, de igent mondtak (ha nem is rögtön), amiért örökre hálás leszek.

Május 23-án eljutottunk egy fontos időponthoz a projektnyitó megbeszéléshez! Gondoltam, ha „színházat akarunk csinálni” tegyünk úgy mint a nagyok. Mutassuk be a szereplőket egymásnak és a falu meghívott képviselőinek. Halasi Anita polgármester asszony és a képviselő-testület felajánlotta támogatását és mindenben zöld utat adtak. Az a bizonyos „igen” Halasi Anita szájából mára már történelmi igen Ság történetében.

Jól sikerült a „sajtótájékoztató”, és kezdtük elhinni, hogy lesz belőlünk valami.

Elkezdődtek a próbák, eleinte 2 hetente, majd heti rendszerességgel. Egyre bővült a csapat, egyre többen lettek kíváncsiak munkánkra. 20 főssé duzzadt az énekkar, a tánccsoportunk 17 főt számlált. Karmanóczky Tündi személyében, komolyzenei ismeretekkel rendelkező zongorakísérőt és korrepetitort kaptunk. A zenekar otthon gyakorolta az előre megbeszélt és kiadott számokat, a főszereplők az énekeket, az énekkar és a tánckar pedig a hétvége előtt is összejött, hogy a közös próbákon a lehető legjobbat adják.

Ahogy haladtunk előre az időben észrevettük, hogy egyre jobban várjuk a vasárnapokat és nem csak a próbák miatt. Azért, hogy együtt lehessünk. Mert barátok lettünk, lelki társak, akiknek mindent elmondhatunk és vigasztalásra találtunk. Egyre több ölelés cserélt gazdát, amiből erőt merítettünk. Hihetetlen pozitív energiák szabadultak fel, és mindenkiben megfogalmazódott a „Jó veletek lenni!” érzés. Közben keményen dolgoztunk! A 8 szám 17 számmá szélesedett, színházi díszletek és jelmezek „kerültek elő”. Egy-egy vasárnapi nap végén fáradtan ültünk le, de nem igazán siettünk haza. Együtt akartunk lenni, beszélgetni, meghallgatni, vigasztalni egymást. Közben egyre több ember fülébe eljutott hogy 60 elszánt és fanatikus ember próbál egész nap a csarnokban. Ebédet ajánlottak fel, 60 emberre főztek, saját erőből, hétről hétre. Süteményt és üdítőt hoztak, mondván Ti csak próbáljatok, majd Mi elhalmozunk Benneteket minden földi jóval. Bizonyítani akartunk és megköszönni a sok szeretetet, ami felénk áradt. Színpadot, hangosítást szerveztünk és az utolsó héten beköltöztünk a csarnokba. Meghatott az az elszántság amit ez a 60 ember képviselt. Mert nem ment nyaralni senki ezen a nyáron…., a szabadságot a próbákra és az utolsó hétre tartogattuk. Családok mellőzték férjeiket és feleségeiket, gyerekeiket. A feszültség az utolsó héten tapintható volt… Összezárva 60 ember reggeltől estig. Már-már létformánkká vált az együttlét. Néha lazítottunk is, megnéztük együtt projektoron a nagyok koncertjét, táncoltunk, kiengedtük a gőzt. Péntek, főpróba. Persze semmi sem úgy történt ahogy szerettük volna. Microport, fények, hangosítás, kontrol, jelmezek, díszletek... Már az utolsó tartalék energiánkat dobtuk a közösbe, és nem akartuk elhinni, hogy 1 nap és amiért a 60 ember hónapokig dolgozott, valósággá válik.

Szombaton 16⁰⁰-kor találkozó a csarnokban. Ideges járkálások, beéneklés, biztatás, „Jó leszel, ne izgulj!” simogatások, ölelések, „Nyugodj meg minden rendben lesz!” kézmozdulatok.

Az együtt járásból – lángoló lobogó szerelem lett, és most itt az idő megmutatni a SZERELMET. Közös ima, utolsó instrukciók. „Énekeljetek úgy, mintha az életetek múlna rajta!” „ A szívetek dobogjon a színpadon!” Közben jöttek a hírek a csarnokba, hogy lent már közel 2000 ember van. Riadtan néztünk egymásra! Ez hogyan lehet!?

És 9 órakor 22-én este megtörtént a csoda! Az a hihetetlen energia és szeretet, ami 60 emberből áramlott a színpadról, megérintette mindenki szívét. Mindenki zenélt, énekelt, mint a nagyok a színpadon, holott közülünk még nem igen adatott meg senkinek, hogy a világot jelentő léceken álljon. A számok között egyszerre csattant fel a 2500 embertől a taps. Egyre felszabadultabb lett a zenélés.

Adtunk…. nem is akármit. Hitet, szeretetet, és reményt 2500 embernek. Hogy igen, mindenki kezdje el megvalósítani az álmait, mert a csodák valóra válhatnak.

És nyertünk…. barátokat, társakat az együtt zenélés, és az együtt lét örömét.

Hálás vagyok Nektek!”

Tóthné Ónody Nóra rendező

Zárásképpen pedig elevenítsük fel Halasi Anita polgármester asszony, előadást megelőző sorait, illetve engedjék meg, hogy egy kommentet is kiemeljek egy internetes fórumról.

„Amire nincs szó”

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy egyszerű "igen", mely májusban válaszként elhangzott részemről Sári István, Toldi Miklós képviselők és Tóthné Ónody Nóra kérésére, miszerint előadhatják-e az idei falunapon az István, a király rockoperát, ekkora jelentőséggel fog bírni kis községünk életében.

Hihetetlen volt tanúja lenni annak, hogy hétről hétre egyre több szereplő, segítő, támogató volt, aki nem akart kimaradni a produkcióból. Mindenkit összeadva, több, mint 100-an munkálkodtak azon, hogy több, mint 2000 ember tapasztalhassa meg a tudományosan bizonyított tényt, a kis közösségek összetartó erejét.

Az elmúlt időszakban valóra vált minden polgármester álma: Közös ügyért sok szív dobbant meg. Csak azt nem sikerült megszólítanunk, aki nem akarta. Egyetlen pici hógolyóval, azaz egy IGEN-nel elindult a lavina. Lelküket adva egy színpadon énekelt a nyugdíjas, a helyi rocker, a tanár, a diák, a futár, a kántor, együtt táncolt a szecsői és sági, rokonok, barátok, szomszédok jártak együtt a próbákra, esélyegyenlőségi programunk pedig egetverő: cigány István duettezett nemcigány Koppánnyal. Erre azt mondom: ezt csinálja utánunk valaki!

Az előkészületek során látva a próbákat, a lelkesedést, a csillogó tekinteteket, az arcokat éneklés közben, az érzelmeket, az izzadtságcseppeket, a kimerültséget, a katarzisokat, a hallgatóság lúdbőrző karjait, támogatók „adni öröm” mosolyát, a szakácsok ebédjeit, a nagymamák szalagos fánkjait, amivel kedveskedtek a szereplőknek, végül is azt gondolom, az előadástól függetlenül a csoda megszületett.

Köszönöm Nektek „Istvánosok”! Valami olyat tettetek, amire nincs szó. Ezt csak az érzi, és érti, aki ott volt, aki látta, aki hallotta, akinek boldogsággal telt meg akkor este szíve, lelke. Azt hiszem nincs rá mód, hogy hálámat és elismerésemet kifejezzem azért, mert sokunknak visszaadtátok a reményt és a hitet: vannak még igaz emberi értékek van ereje a művészetnek, a kultúrának, és mi Ságiak csodálatra méltó dolgokra vagyunk képesek. Végre sikerült megmutatni, hogy Tápióság igenis csodás kis település, ami a szomszédaink számára irigylésre méltó, és végre büszkén mondhatja mindenki, hogy „igen, én tápiósági vagyok”.

Halasi Anita polgármester asszony

Dr. Samu János, aki 20 évig volt községünk polgármestere, így köszönte meg nyílt levélben a szereplők munkáját.

„Drága Nórika! A maga munkáját csak felsőfokon tudom dicsérni, azt a kitartást és lelkesedést, szakértelmet, ami szombaton este fordult katarzisba. Óriási öröm számomra, hogy egy összetartó lelkes községi vezetés segíti ilyen nagy álmok valóra válását. Őszinte szívből gratulálok Önnek és minden szereplőnek, a láthatatlanoknak is, kérem adja át. A mély történelmi emlékeinket felidéző szép zenei , ének és prózai hangok átszárnyaltak kis településünk határain! Nem győzöm magam is abszolválni az elismerő szavakat, ami ennek a mintegy száz embernek szól.

Vigyázzanak erre a lángra, nehogy kialudjon!”