Ma 2023. október 2. hétfő, Petra névnapja van
![]() |
Idén több szempontból is változtak a pálinkafőzés szabályai. Míg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és a bérfőzőknek egyaránt. A 2021-es változások nem befolyásolják a párlatkészítés két eddig is megszokott módját, tehát pálinkát továbbra is magánfőzéssel vagy bérfőzetéssel lehet előállítani. |
![]() |
Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ebben az évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. |
2020. szeptember 24-én átadásra került az idei évet meghatározó beruházásunk, a TáborSág és annak szolgáltatásait érintő fejlesztés. A járványügyi helyzet ellenére megtisztelte jelenlétével településünket, térségünk országgyűlési képviselője, Czerván György, valamint a Közfoglalkoztatási Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezetője Réthy Pál. Mindketten példaként emelték ki kicsiny falunkat, ahol a közfoglalkoztatási programok eredményeként ilyen volumenű beruházás valósulhatott meg. |
![]() |
Jubiláns házasok miséjeSzeretettel hívunk minden házaspárt, akik 25 és 50 éve kötöttek házasságot akár itt, a tápiósági templomban, akár másikban! Az ünnepi szentmise október 4-én délelőtt fél 9-kor lesz a tápiósági templomban! Értesítsük ismerőseinket is, hogy egy jubiláns házaspár se maradjon le róla! A tápiósági egyházközség |
![]() |
Magabiztosan használsz grafikai tervező programot, vagy csak próbálgatod a szárnyaidat… … akkor a te segítségedet várjuk, Tápióság kulturális és sport eseményeire meghívó plakátjaink szerkesztésében. Jelentkezésedet az Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. email címen, vagy a 06-20/772-6799-es telefonszámon várjuk. Az első „küldetés” az augusztus 22. napon tartandó rendezvényünkhöz kapcsolódó plakát elkészítése lenne, úgyhogy köszönettel vesszük mielőbbi elhatározásodat és jelentkezésedet. |
![]() |
Új helyre költözik a TRV ZRT ügyfélszolgálati irodája.2020. július elsejétől az alábbi címen találnak meg bennünket: 2760 Nagykáta, Bajcsy-Zsilinszky út 1. fszt. 1. Ügyfélszolgálatunk munkatársai a korábbi megszokott ügyfélfogadási rend alapján várják a Felhasználókat. Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8:00 - 15:00 |
![]() |
A koronavírus-járvány okozta kényszerű szünet hónapjai alatt sem tétlenkedtek és állt meg az élet a Pest megyei IV. osztály, Keleti csoportjának küzdelmeit végül a 4. helyen záró Tápióság háza táján. Olyannyira nem, hogy az egyesületnél a klub régi hűséges játékosa, az utóbbi években pedig már technikai vezetőként is tevékenykedő Prepok Tibor személyében új elnököt választottak, aki a lemondott Kun-Halasi Katalint váltotta. Forrás: Sportszelet Online |
Tápióság Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje...
Tápiósági Polgármesteri Hivatal Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélfogadási rendje...
Tápiósági Ügysegéd ügyfélfogadási rendje...
Szücs Milán Viktor falugazdász ügyfélfogadási rendje...
Kása Gábor ügyvéd ügyfélfogadási rendje...
Kormányablak ügyfélfogadási rendje_Nagykáta
DTKH Nonprofit Kft. (szemétszállítás) ügyfélfogadási rendje...
![]() |
Elektronikus Fizetési Szolgáltatás tájékoztatóTisztelt Lakosság! Tisztelt Adózók! |
![]() |
EboltásTájékoztatjuk a lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni oltása az alábbi helyen és időpontban lesz 2020. évben: Polgármesteri Hivatalnál
|
![]() |
MEGHÍVÓTápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. február 27-én, 17 órakor tartja ülését. |
![]() |
MEGHÍVÓTápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. január 30-án, 17 órakor tartja ülését. |
|
HIRDETMÉNY IGAZGATÁSI SZÜNETRŐLTájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2019. (V.30.) sz. önk. határozata alapján 2019. december 23. (hétfő) – a Tápiósági Polgármesteri Hivatal téli igazgatási szünet miatt zárva tart. Haláleset miatt közvetlenül a temetkezési szolgáltatóval (Ex-Huma Kft.) vegyék fel a kapcsolatot, a 06-20/430-7559-es telefonszámon. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! Toldi Tibor Tóthné Szombati Erika |
![]() |
MEGHÍVÓTápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. december 10-én, 17 órakor tartja ülését. |
![]() |
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt a már szokásos adventi vásárunkba. A Tápióságért Alapítvány az idei évben is egy régóta várt eseménnyel készül. Ezen a napon nyitják meg az állandó Papp Károly emlékkiállítást a könyvtárban, Ezt követően a Sportcsarnok és környéke ad ismét helyszínt a vásárnak és a kapcsolódó műsoroknak, melyeket a későbbiekben részletezünk. Vásárosok jelentkezését Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. |
![]() |
Tápióság Község Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet gépi hóeltakarítás és gépi csúszásmentesítés feladatok ellátására. |