A hétvégén tartottuk a cigányokkal közösen rendezett nőnapi bálunkat!   képek

Kihívásokkal teli feladat számomra elfogultság és önsztárolás nélkül beszámolót készíteni a hétvégi eseményekről. Számos okom volt rá, hogy önkormányzataink első nőnapi báljának szervezésében kivegyem a részem. Képviselőként, a polgármester húgaként, tápiósági lokálpatriótaként, vagy csak mert pusztán szerettem volna segíteni. A rendezvény zárásaként pedig most az a feladat jutott nekem, hogy számoljak be a történtekről.

Tapasztalatlan bálszervezőkként a bál előtti utolsó nap bővelkedett csak igazán megoldandó feladatokban. Édes teher volt ez mindannyiunk számára, hiszen a „problémánk” nem az volt, hogy mit kezdjünk a megrendelt étellel és itallal, hanem, hogy hova tegyük az utolsó 10 fős asztalt, vagy, hogy hajnal 1-kor el ne felejtsünk telefonálni a vágóhídra induló hentes barátunknak, hogy hozzon még 20 kg húst, mert az utolsó nap megduplázódott a vacsoravendégek száma. A véghajrá adta az ötletet a bál „arcához” Geraldine Doyle – „We Can Do It” világhírű mondása és posztere szimbolizálta a mi „küzdelmeinket”. Persze azért nem sajátíthatjuk ki az elismerést mi nők, hiszen szép számmal voltak jelen lelkes férfiak is az előkészületekben, és az „after party-n” is vasárnap.

Nem tudok és nem is akarok szó nélkül elmenni amellett sem, hogy mind a szervezésben, mind a mulatságban a két önkormányzat és azok vendégei zökkenőmentesen, atrocitásmentesen tudtak együtt dolgozni és szórakozni. De így utólag végiggondolva mi is lehetett volna a probléma egy olyan bálon, ahol Toldi Szilvi lakatja jól a vacsoravendégeket, és ahol a talpalávalót Toldi Nándor szolgáltatja.

Ugyan nem szerettük volna a tombolát túl későre hagyni, de a nyereményhúzások előtti egy órát főben járó bűn lett volna bárki, vagy bármi kedvéért is megszakítani.

Ekkor a büfének volt csak akkora vonzereje, hogy néhány résztvevő kimaradjon a színpad előtti "tombolásból". A vendégek 90%-a mind együtt szórakozott. A színpadon táncoló óvodástól, a „küzdőtéren” mulató nyugdíjasokon át, az akár törött lábbal, de kellő fájdalomcsillapítással ellátott fiatalokig.

Ekkora mulatással színesített és ezen túl is egy végtelenül hangulatos, barátságos, a lehető legjobb értelemben vett falusi bálról mi mást is lehetne írni, mint hogy bizony magasra tettük saját magunknak a mércét a jövőt nézve.

Polgármester asszonyunk ugyan már megragadta az alkalmat a köszönetnyilvánításnak a szervezésért, a tombola felajánlásokért, a biztonságért, de ezúton is szeretnék az Ő nevében, a képviselő testület és a cigány önkormányzat nevében is hálás köszönetet mondani az élményért, a fogadtatásért. A jó hangulathoz elengedhetetlen volt az a 230 fős társaság, aki barátként tekint a község vezetésére. Mert így, csak egy igazán jó közösség képes együtt szórakozni!

Kun-Halasi Katalin