Ebben az évben elindult valami... Valami ami végül nem csak egy adomány gyűjtésről szólt, hanem egy egész falu összefogásáról. Lelkesen kezdtem neki a projektnek és nem kívántam sokat csupán egy pár cipőt. Olvass tovább.. Lesti Laura

Mert tudtam, hogyha az a cipő megérkezik, valakinek már szebb lesz a karácsonya. Bevallom a kezdeti lelkesedésem szépen lassan kezdett megingani. Nem igazán volt csomag és volt olyan ember, aki egy pillantás nélkül elsétált a plakátok mellett. De rá kellett jönnöm, ha az én hitem elveszik, akkor nem várhatom másoktól, hogy ők bizakodva álljanak a nagy tervhez. Így vártam... És szépen lassan, sorjában, érkeztek a csomagok, és a felajánlások. Volt aki a Jézuska szerepét vállalta be, és olyan is aki a dobozok csomagolására jelentkezett. Elmondhatom, hogy a cipő megérkezett, de nem egy, hanem hét pár lábbelivel gazdagodott a kincstár. Emellett rengeteg játékot, ruhát, könyvet, tanszert és tartós élelmiszert kaptunk. Ezután a bicikli már csak a hab volt a tortán, ami hatalmas meglepetést okozott számomra is. Próbáltuk mindenkinek a személyes vágyát és a korához illő holmikat összeválogatni. December 22-én este kiszállításra kerültek a csomagok. Két autó fuvarozta az ajándékokat a jogos tulajdonosok felé. Tartózkodó szerettem volna maradni, és az első tematikához ragaszkodva, csak az első család csomagjának átadásánál akartam ott lenni. Ez annyira nem sikerült, hogy én is kiszállító lettem. Köszönhető ez annak, hogy olyan impulzusok értek már az első családnál, ami miatt talán most tudom igazán azt értékelni, hogy mennyivel jobb adni mint kapni. Nem vagyok egy izgulós típus, azonban, most volt bennem némi feszültség, afféle hogy mi lesz majd, ha nem fogadják jól, vagy félreértik. Ezert próbáltam minden háznál határozott lenni, és eltérni a megszokott álcától. A félreértés elkerülése érdekében szeretném elmondani, hogy minden háznál Tápióság nevében beszéltem, és ezt természetesen próbáltam egy kis humorral burkolni. Úgy éreztem ezt a fajta hozzáállást kell követnem, mert így se ők se én nem éreztem kellemetlennek a szituációt. De voltak olyan családok, ahol egy pillanatra az én hangom is elcsuklott. Mind a momentumtól, mind a látottaktól. Én személy szerint leginkább csak a gyerekek szüleikkel találkoztam, de a kíváncsi gyermek arcok néhol feltűntek egy egy ajtó mögül, és izgatottan szaladtak ki, hogy számukra mit küldött a Jézuska. A legfőbb támogatóm és segítőm az Anyukám volt, aki szintén a karácsonyi futár szerepét kapta. Ahol nem tudtam ott lenni, csak élménybeszámolóban részesülhettem. A meghatottság tudtam, hogy valami szép élményt takar. Sajnáltam, hogy én nem élhettem át azt a pillanatot amikor valaki annyira örül az ajándéknak hogy elsírja magát. A szempárokba tekintve, a meglepetést a boldogságot és a hitet láttam. De ezekből kipillantva ott állt előttem a meztelen valóság. Az omladozó házfalak, az épp fa rakodásból érkező kezek, és a szakadt cipő. Én csak arra szeretném ösztönözni az embereket, hogy ne csak karácsonykor, hanem az év bármely napján merjenek adni! Végül a falu lakosainak köszönhetően 10 család apróságait tudtuk meglepni.

(ahogy a csomagok megérkeztek...)

(...csomagolás után)

Hálás vagyok mindenkinek. Szeretném megköszönni Kun-Halasi Katinak és Szántai Katinak a sok-sok segítséget, a plakátokat és hogy az újság címlapján is szerepelhetett a felhívás. Az Óvodának az Iskolának és a Családsegítő Szolgálatnak, hogy gyűjtő pontokat biztosítottak. A Jézuska futárszolgálat tagjainak Rada Ritának és Gabinak, Kósa Zoltánnak és Menyhei Renátának, valamint Toldi Szilvinek akik a szabad idejüket erre fordították. De nem utolsó sorban köszönöm a rengeteg felajánlást.

Békés, szeretettben gazdag ünnepeket kívánok mindenkinek!

Lesti Laura