Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna, Hanna névnapja van

Tápióság Varroda

 

 

 

 

 

A koronavírus-járvány okozta kényszerű szünet hónapjai alatt sem tétlenkedtek és állt meg az élet a Pest megyei IV. osztály, Keleti csoportjának küzdelmeit végül a 4. helyen záró Tápióság háza táján. Olyannyira nem, hogy az egyesületnél a klub régi hűséges játékosa, az utóbbi években pedig már technikai vezetőként is tevékenykedő Prepok Tibor személyében új elnököt választottak, aki a lemondott Kun-Halasi Katalint váltotta.

Olvass tovább...

Forrás: Sportszelet Online

Változás történt a kispadon is, ahol a veterán Szabó Bélát a mindössze 26 esztendős Majzik Bence váltja. Nem titok, nagy terveket szőnek Tápióságon, a cél ugyanis a feljutás, mi több, a közeljövőben megcéloznák a megyei másodosztályt is.

 plakat_1.JPG  plakat_1.JPG
Prepok Tibor Majzik Bence

– Ha jól értesültem, komoly változások mennek végbe jelenleg is az egyesületnél, gondolok itt például az elnökváltásra. Erről jelen pillanatban mit lehet tudni?
– Igen az elnök asszonyunk, Kun-Halasi Katalin munkahelyi elfoglaltsága miatt a jövőben már nem tud százszázalékosan az egyesületre koncentrálni, így megkérte a vezetőséget, hogy keressünk új elnököt a klub élére. Felállt egy új vezetőség és jelenleg még az átadás-átvétel történik az egyesület életében. Elnök asszonynak ezúton is köszönjük a munkáját és további sok sikert kívánunk neki. Az új vezetőségben ugyanakkor továbbra is számítunk rá, mint elnökségi tag. Ezután több személyt is megkerestünk, akiket alkalmasnak találtunk ennek a pozíciónak a betöltésére, azonban egyikük sem vállalta ezt a feladatot. Ebből adódóan érkezett felém a megkeresés, hogy vegyem át a klub irányítását. Így jelenleg a Tápióság KSK és a labdarúgó-szakosztály elnöke már én vagyok. Számomra ez a feladatkör megtiszteltetés, mivel fiatalkorom óta – egy-egy apró kitérővel – mindig ezt a klubot szolgáltam. Példámmal igyekszem a csapatomat erősíteni. Úgy vélem, a mai fiatalság mozgáskultúrája elveszőben van, hiszen a virtuális világ egyre inkább rabul ejti őket. Idén a 44. életévemet töltöm be, de még most is éppen akkora tűzzel indulok a meccsekre, mint fiatalkoromban. Éppen ezt a hozzáállást és mentalitást várom el a csapatom játékosaitól is. Szeretném, hogy újra az élő sporté legyen a főszerep a jelenben és a jövőben egyaránt. Szerencsésnek érzem magam, hiszen nem vagyok egyedül a klub jövőjét támogató elképzelésekben. Egy új irány vette kezdetét, és olyan emberek álltak az egyesület mellé, akik hisznek a sikerekben és támogatják a fiataljainkat.

– A veterán korú Szabó Béla mióta dolgozott edzőként a csapat mellett?
– Béla bácsit tavaly nyáron ajánlották figyelmünkbe és gyorsan sikerült megegyeznünk vele a folytatásról. Nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába, fejlődött is a csapat a kezei alatt, amit az is bizonyít, hogy az ősszel a dobogóról csak rosszabb gólkülönbséggel maradtunk le. Sajnos a koronavírus-járvány közbeszólt, és a felállt új vezetőség már mással képzelte el a folytatást, így végül elköszöntünk Béla bácsitól. Ezúton is további jó egészséget kívánunk neki, remélhetőleg sokszor látjuk majd még a pályák mellett.

– A fentiekből kiindulva változtatást terveznek a felnőttek kispadján?
– Igen. A kialakult helyzet miatt új edző, egyben korábbi játékosunk, Majzik Bence került a csapat élére, aki több évet is lehúzott már az egyesületünknél. Sajnos sérülés miatt a játékos-pályafutását felfüggesztette, így került hozzánk edzőként. Bencéről tudni kell, hogy a fiatalkora ellenére jó meglátásai vannak és egy remek konstrukciót vázolt a vezetőség elé, akik hisznek az ő rátermettségében.

– Hogyan értékelné a legutóbbi a felnőtt gárda legutóbbi félszezonban (ősszel) mutatott teljesítményét? Mi volt a kitűzött céljuk?
– Felemás őszt produkáltunk, az elején jól kezdtünk, a közepén viszont volt egy megtorpanásunk, amikor három vereséget, ráadásul kettőt hazai pályán szenvedtünk el, a végén viszont már ismét hoztuk a meccseket, s így végül a negyedik helyen zártuk az őszt. A szezon előtt a feljutást tűztük ki célul, azonban az első helyezett Tura nagyon elhúzott, míg a másodiktól három pontra voltunk, amikor „beütött” a vírus. Tavaszra a felzárkózás volt a cél, ezért is kezdtük el a munkát már korán. Neveztünk a téli műfüves nagypályás bajnokságra is, és utána sem álltunk le a heti két edzéssel. Folytattuk a munkát egészen addig, amíg csak lehetett.

– Mekkora kerettel dolgoztak az elmúlt bajnokságban? Edzéseik is voltak, vagy csak a hétvégi bajnokikra jöttek össze?
– Elég bő kerettel dolgoztunk, az edzések heti kettő alkalommal voltak, több-kevesebb sikerrel. Valamikor tizennégyen voltunk, de előfordult, hogy csak öt-hat srác jött össze. A hétvégi létszámunk is eléggé változóan alakult, ritka volt, hogy több héten keresztül ugyan azt a csapatot tudtuk felküldeni.

– Hosszabb távra milyen terveket tűztek, tűznek ki a csapat elé? Továbbra is fontolgatnak feljutási terveket?
– Szerencsére Tápióságon többen is a labdarúgás mellé álltak így nagyratörő terveink vannak az elkövetkező pár évre. Jövőre bajnokságot akarunk nyerni és egyértelműen feljebb szeretnénk lépni.

A Sportszelet Online természetesen megkereste az újdonsült szakvezetőt, a klub 2016 és 2019 közötti korábbi, a Jászfényszaru jelenlegi játékosát, Majzik Bencét is. A pályafutását sérülései miatt átmenetileg felfüggesztő fiatal szakvezető készséggel kapcsolódott be a beszélgetésbe a jövőbeli tápiósági célokat és elképzeléseket illetően, ugyanis komoly lehetőséget lát a mostani feladatában.

Mindössze 26 éves vagyok. A koromból kifolyólag nem sokan kapnak lehetőséget, hogy vezetőedzőként bizonyíthassanak egy felnőtt együttes kispadján. Ezúton is köszönöm ezt a remek lehetőséget a tápiósági vezetőknek, illetve a klubtagoknak a bizalmat! Nagy terveink, komoly céljaink vannak, azonban ez nem versenyfutás. Fokozatosan szeretnénk építkezni, ez ugyanis nem működik egyik pillanatról a másikra. A célkitűzésünk az, hogy stabil „megye-kettes” gárdánk legyen öt év elteltével. Egyáltalán nem lesz egyszerű feladat ennek megvalósítása, de hiszek benne, hogy ez a mostani állomány és a közeg egyaránt sikeres lesz. Az idei szezonnak úgy indulunk neki, hogy szeretnénk bajnokságot nyerni és ezzel kiharcolni a feljutást a megyei III. osztályba.

– Várhatók komolyabb változások a nyári átigazolási időszakban?
– A keret összetétele nagymértékben fog változni. A jelenlegi játékosállományból legfeljebb 10-12 fő marad tápiósági kötelékben, azok, akiknek a tudásában teljes mértékben megbízom. Próbálunk magasabb osztályokban szereplő labdarúgókat is átigazolni az egyesülethez, hogy könnyebben tudjuk venni az akadályokat a szezon során.

– Az utánpótlás vonatkozásában milyen változtatásokat terveznek az egyesületnél? Várható újabb csapat, korosztály bevonása?
– Az idei szezonban úgy döntöttünk, marad a felnőtt, illetve az U19-es korosztály szerepeltetése. A következő idényben viszont már Bozsik-programban szereplő korcsoportok indítását is szeretnénk megvalósítani. Célunk, hogy a lehető legtöbb gyermek mozoghasson a településen, és minél több helyi fiatal tudjon szerepelni a felnőtt gárdában.

Kovács Krisztián (Sportszelet Online)

Polgármesteri köszöntő

Elolvasom...

 

 

Elérhetőségeink

Tápiósági Polgármesteri Hivatal

Cím:

2253 Tápióság Bicskei út 3

Tel., fax:

29-465-667 ; 29-465-575

E-mail:

hivatal@tapiosag.hu

Weboldallal, ÚjSággal

kapcsolatos észrevételek:

info@tapiosag.hu

 

Statisztika

Összes látogató:2043312


Jelenleg online

Guests : 14 guests online